Alapfok pótlások

Tisztelt Szülők, Kedves Alapfokon tanuló Diákjaink!

A járványügyi helyzet mai napi (2020. május 5.) állapota szerint továbbra is tervben van az alapfokú csoportos művészeti órák (tánc, képzőművészet, színjátszás) pótlása minden telephelyen.
Korábbi elképzelésünk szerint a nyár folyamán terveztük intenzív foglalkozások, táborok keretén belül pótolni az elmaradt órákat. A mai álláspont szerint csak augusztus 15. után tudjuk ezeket megvalósítani.

A tanórák pótlásának pontos időpontjáról és módjáról a Kormány további járványkorlátozás enyhítése alapján tudunk döntést hozni, és azonnali tájékoztatást adni tanáraink és diákjaink számára.

Bodajk, 2020. 05. 05.

Gerséné Krausz Szilvia Vörös Tamás
igazgató fenntartó